Néptánc hagyományok a kezdetektől..

• Csallóköz és Szigetköz

A rábaközi hagyománnyal ellentétben Csallóköz táncéletében a közelmúltig egymás mellett élt a verbunk szólóban és csoportosan járt formája. A táncok és tánczenei darabok személynevekre utaló megjelölése (Bertóké) a XVII. századi történeti gyakorlatot őrzi, a verbunk lassú és gyors dallamának visszatérő szerkezetével, az egymást váltó szabályozott és szabályozatlan táncrészekkel pedig a már Czuczor Gergely által is megörökített képet idézi elénk.

 

 

• Rábaköz

A dunántúli ugrós fejlett típusát képviselő rábaközi dust szóló és páros változatai mellett csoportosan is járták, mégpedig a körverbunk bemutatásának különböző színtereit (kocsma, templom előtti tér, lányos házak) összekötő vonuló táncként. A vidék reprezentatív, a legényszervezetek által megőrzött tánctípusa, a körverbunk az avató táncok, valamint a látványos táncos toborzás jegyeit őrzi.

 

 

• Nyugat- és Közép-Dunántúl (Veszprém-Zala-Vas)

A kanásztánc mellett ügyességi táncaink másik elterjedt típusa az eszköz láb alatti át-dugdosásával jellemezhető söprűtánc. Phallikus változata a termékenységi rítusra utaló lakodalmi tánc emlékét idézi. A pásztor körtánc egyik jelentős dokumentuma viszont a karácsonyi köszöntőként játszott „Csordapásztorok...” kezdetű egyházi népénekhez kapcsolódó, dudanótára járt forma. A juhait kereső pásztor táncának Vas megyei változatáról pedig a mulató nótaként játszott dallam ad hírt.

 

• Dél-Dunántúl (Somogy-Baranya)

A magyar tánckultúra alaprétegét, archaikus vonásait a legszembeötlőbben Somogy tánchagyománya őrzi. Erről ad meggyőző képet a táncéletben uralkodó szerepet játszó és a tánctípusok sorát magába foglaló, egységes kanásztánc-ugrós stílus. A magyar fegyvertánc-pásztortánc tradíció egyik jellemző képviselője a kanásztánc, melynek a keresztbe fektetett eszközök körül és felett járt ügyességi formulái a középkorig követhetők nyomon.

 

 

• Felső-Tisza vidéke

Az új táncstílus elemi erejű térhódításáról ad meggyőző képet e vidék táncélete, mely alapján méltán jellemezhetjük paraszti tánckultúránk utolsó nagy korszakát. A verbunkot, lassú és friss csárdást magába foglaló, gazdag motívumkincsű, kis szvitforma stiláris egysége híven tükrözi a korábbi hagyományt felváltó, tánc és zene lüktetésében, a motívum és soralkotásban egyaránt érvényesülő augmentálódást.

 

 

• Keleti palócok és matyók

Az észak-keleti körtánc gyermekjátékszerű dallamokra járt, böjti falukerüléssel párosuló típusát a tardonai példánk, a csárdásból és futóból álló típust pedig a domaházi változat képviseli. A magyar tánchagyományban egyedülálló bodnártánca német céhes hagyományt meghonosító észak-magyarországi német telepesek közvetítésével kerülhetett Erdőbényére. A ma már bemutató jellegű tánctípus a középkortól ismert nyugat-európai lánc-kardtáncok változata, melyek egykor avató funkciót töltöttek be a céhek életében

 

• Kalotaszegi néptáncok

A legényes legfejlettebb formáját őrző dialektus korábbi táncéletében a ma már első sorban bemutató jelleggel járt férfitánc nyitotta a táncrendet. A tömören szerkesztett, kezdő és záró motívumokkal határolt egységekből felépülő férfitáncot a leányok kis körökben járt karikázója kísérte. A virtuóz férfitánccal ellentétben a csárdás egyszerűbb, kiforgatásokkal tarkított változatban él, a verbunk dallamok pedig a lakodalmi vonuló tánc és a lassú csárdás kíséretéül szolgáltak.

 

• Mezőségi néptáncok

Tánckultúránk organikus fejlődését és egyik jelentős történeti periódusát dokumentálja az erdélyi Mezőség művészi élményként is magával ragadó tánc- és tánczenei hagyománya. A magyar néptánc alaprétegét képviselő kanásztánc-ugrós stílus kiteljesedett formáját ismerhetjük fel e vidék férfitáncában, a legényesben, népzenénk régi rétege pedig gazdagon áradó, hangszeres változatokban él a tánczenében.

 

 

• Marosszéki néptáncok

A Mezőség déli részének sajátos arculatú tánchagyományában is táncpárt alkotott a kétféle legényes regionális változata, a ritka és sűrű pontozó. Ezt követte a táncrendben a lassú vagy öreges csárdás, a forgató karakterű féloláhos, a nővel járt páros verbunk és a friss szökő. Az Erdélyben ritka leány körtánc aszimmetrikus motívumból és forgásból álló változata él e dialektus területén.

 

• Bukovinai székelység néptánca

A székelységből két évszázada kiszakadt bukovinai magyarság tánchagyományunk régi rétegét képviselő férfi szóló és párostáncként a silladrit őrizte meg táncéletében, az új stílus bizonyos fokú térhódítását pedig a csárdás egyszerű formája dokumentálja.